Haliho J
Hát nem túl sok jóval tudok szolgálni most se: kiderült a barátnőm egy ribanc, az exem meg egy pöcs és az egészet attól a személytől tudom, akit a legjobban utálok, jó mi?
A VOLT barátomat 5 éves ismerem, ebből 4-et jártunk. Folyamatos volt köztünk a megcsalás, de túlontúl szerettük ahhoz egymást, hogy végleg búcsút mondjunk. Az évek során túl sok nézeteltérés volt köztünk, adtunk egymásnak hideget, meleget, de mikor oda került a sor öltünk egymásért. Szerettem, az első fiú volt az életembe akit őszinte, tiszta szerelemmel szerettem. Egyszerre volt kedves és megértő, vicces és értetlen. Annyi mindent tudtam meg róla, a családjáról, megbíztam benne és ő is bennem. A legjobb barátja volt az én legjobb barátom is. Tűzbe tettük volna a kezünket egymásért. Bejártuk együtt a fél világot, utaztunk minden gondolkodás nélkül oda ahova akartunk. Nappal csak egymáséi voltunk, az estéket a parkban töltöttük gitározással énekléssel, vagy vacsorázni mentünk, esetleg moziba. Minden tökéletes volt amíg ő meg nem csalt egy jelentéktelen csajjal, 1-1 éjszakára. Ilyenkor hosszasan veszekedtünk, de valahogy mindig megbocsátottam. Eljött az a pont, hogy beleuntam, nem ment a megbocsátás, nem tudtam szemet hunyni afelett, hogy milyen. Le akartam zárni az életem azt a részét de nem ment, ő kereset folyamatosan, telefonon, msn-en, személyesen. Az én szívem pedig nagyon ingatag volt. Megbocsátottam neki, majd újból megharagudtam. Hosszú hónapokat emésztett fel ez az időszak.
Közbe a képbe ugrik a VOLT legjobb barátnőm is, akibe megbíztam (de minek?) Ő mindent tudott Imiről, sőt én naiv el is mondtam mindent, majd szépen becserkészte magának. Egy Kollégiumba ismerkedtünk meg, már egyszer csalódtam benne, de megbocsátottam neki. (Niki szerint akkor csesztem el és igaza van) Ezért a csajért rengeteg mindet feláldoztam (én hülye -.-) elmentem a szülinapjára tortát, virágot, felsőt vittem neki. A kollégiumba kisegítettem mindennel, elvittem pizzázni nem egyszer, nem kétszer. A kávéházba 5-6 ezreket hagytam ott, egy-egy ellógót nap miatt, amíg én 10-szer fizettem addig ő 1-szer. Fizettem neki a pékségbe reggelit, vagy este a kajázdába gyros tálat és még a végtelenségig tudnám sorolni. Ezeknek mind jelentősége van, ugyanis az én drágalátos volt barátomnak elkezdet lefele adni, hogy én milyen voltam a koliba -.- Persze Ő ahoz már túlontúl ismer, hogy el is higgye.
Hónapok óta jóba vannak és kb 1 hónapja megy az, hogy több van köztük, legalábbis a VOLT barátnőm azt hiszi (szegény-.-) Ismerem a barátomat egy csettintés és újra az enyém lenne, de nekem nem kell, legyen az övé, majd megtudja milyen. Meddig kellesz Iminek? Egy estéig… :D Utána mi lesz? Dobja. És utána ki után fog rohangálni? Hát én utánam :D Mindig így van és ez most se lesz másképp. Ígér fűt-fát-bogarat egy kis szexért. Meg mit vár hogy 15 évesen többre kellesz majd neki? Ha Iminek barátnő kell akkor Én kellek vagy egy tipikus pláza picsa. Persze örülök, hogy így történik, mert legalább kiderült mennyire barátnő az én VOLT barátnőm, ugyanis szépen leadott a HÁTAMMÖGÖT (mekkora arc már nem?) mindennek, a szemembe meg nyalizott. Wáoo gratulálok neki. Taps. A másik Balázs már utálja, már pedig ha Balázs utálja, akkor nem is fogja megszeretni sose, és az azt jelenti végképp semmi esélye, mert Iminek a legfontosabb, hogy a barátnőjét szeresse a barátai, és a családja. Csak hogy Ők mind engem szeretnek :P
A képbe ugrik Cintia, akinek az egészet köszönhetem, ugyanis ha ő nincs, nem igen jövök rá a dolgokra. Szerencsére megállított és közölte a szitut, majd hogy be is bizonyítsa egy pedrive-ot nyomot a kezembe ami a hónapok alatt felgyülemlett naplózott beszélgetéseket takarja. Röhögve olvastam végig, mert megismerem benne Imit, a tipikus én megszerezlek egy éjszakára beszélgetését. Amúgy Cintia Iminek a kitartott kurvája (ugye milyen szép az élet 3-asba?) Vagyis bocsánat 4-esbe mert az én VOLT barátnőmnek is 2 éves kapcsolata van. -.- Mondjuk nem újdonság, hogy ezt teszi, jóba volt mindenkivel…
Amit sajnálok, hogy olyan embereket is el kell eresztenem, mint Balázs, Viki, Petra, Mitya, Betti, Rita. Ők fontos részei voltak az életembe és tudom, hogy el fog jönni az a nap is, mikor együtt tudunk újra lenni és együtt nevetni. :)
Nem vagyok szomorú, mert nem éri meg, csalódtam sok emberben, de istenem ez az élet. Én nem vagyok egyikkőjükre se rászorulva. Van nekem elég barátom, akiknek nem jut eszébe elvenni azt a személyt, aki fontos nekem :)
Megbocsátani soha nem fogok, mert már egyszer megtettem és hibát követtem el.
Az ilyen lehúzó negatív embereket el kell engedni az életből. Nekem sikerült, minden gond nélkül ;)
Na ennyit arrol milyen jó dolog történt velem, jóóó mi? :D
Mindig is sok hülyével voltam körbe véve, valahogy vonzom őket xD
Na megyek aludni mára elég volt mindenből J
Puszooos nekteek és már hiányzott az írás J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése